Valamilyen külső beavatkozásra vártam, hogy megváltoztassa a körülményeimet, kilátásaimat, kedvemet, vagyis csoda történjen.
Most épp nem történt... Voltam egy interjún és vártam a választ emailben. Minden nap megnéztem a postaládát kb 3x. Ma megjött a nemleges válasz.
Amellett, hogy nem akartam elfogadni az ajánlatot, problémás lett volna és nagyon kényelmetlen, jól esett volna ha kellek. Icipicit le vagyok törve. Túl sokat akarok?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Igen. (Tizenhat tonnát raksz, és mennyi a bér?)
Amúgy anyám is épp munkát keres, ötvennyolc lesz nemsoká, képzelheted... De a lepényhal meg utoljára.
Én szurkoltam Neked. Nagyon. Mert valahogy azt gondoltam, valahol máshol szebb, jobb, több a lehetőség, fontosabb az ember.
Sokan folyton arról beszélnek, hogy mennek, és még mindig itt vannak. Mások meg nem szólnak, és egyszer csak az a hír, hogy elmentek. Férj, aztán feleség, gyerek. Jól élnek? Nem tudom. Csak remélem, hogy vannak olyanok, valahol, akik jól érzik magukat a bőrükben.
Nekem meg itt kell. Nem mindig megy.
És mi az az egy hónap? Szinte semmi. És csak elhatározás, meg egy nagy levegővétel kérdése. Meg sok kalandvágyé és bátorságé.Neked nem kellene feladni, azt hiszem. Én meg szurkolok Neked tovább!
Megjegyzés küldése